2010. október 17., vasárnap

Bíborka 6 hetes

Bíborkát nem először fotóztam. Sőt a szüleit sem. Az esküvőjüket is én örökítettem meg, majd később pocakfotózásra is eljöttek. Már azon nevettünk, hogy én leszek a család hivatalos fotósa.














Egy felhős szombat délelőtt érkeztem hozzájuk, Bíborka épp befejezte a tízórait, amikor nekiláttunk a fotózásnak. A nappaliban rögtönöztünk egy kis műtermet, az egyik nagy ablak szolgáltatta a fényt. Bíborka szuper ügyes baba volt, mindent hagyott, az öltözések közben sem sírt. Apukája jól befűtött, így míg mi izzadtunk ő nagyon jól érezte magát meztelenül is. A sapkákat és a masnit is tűrte. Ha nagyobb lesz majd szépen megköszönöm neki. És persze a szülőket is megemlíteném, akik minden ötletemet lelkesen fogadták, tűrték, hogy átrendezem a lakást, és egy ilyen gyönyörű babát gyártottak... :)
Jó kis gyakorlás volt, remélem hamarosan lesz lehetőségem újra pici babát fotózni.




3 megjegyzés:

  1. Lassan befejezhetnéd a stresszelést és elkezdhetnéd aranyárban mérni a művészetet :) Szépek, ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  2. Szépek a képek!
    5 hónapos gyerek fotózásban is jó vagy, ha jól rémlik :)))

    VálaszTörlés
  3. Köszik, most jól kihúzom magam!!!!!!

    VálaszTörlés